Kilot kilo után olvaszt le a petrezselyemzöld teája

A petrezselyem egy egészen hétköznapi és olcsó fűszernövény. Mint azonban a legtöbb hasonló fűszernek, nagyobb mennyiségben, illetve bizonyos formákban (pl. tea) fogyasztva ennek is számos jótékony hatása van.

Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy hogyan készíts teát a petrezselyemzöldből és mi mindenre jó:

Nem bonyolult elkészíteni. Összesen 5-6 evőkanálnyi, apróra vágott petrezselyemzöldre és 1 liter vízre lesz szükséged hozzá.

Forrald fel a vizet, dobd bele az apróra vágott petrezselyemzöldet, és rögtön le is veheted (értsd kapcsold ki) a tűzhelyet, és egyszerűen tegyél fedőt az edényre, amiben készíted. Álljon így félórát, majd leszűrés és ízesítés után (persze amikor megfelelő a hőmérséklete) már fogyaszthatod is. Alapból kicsit keserű az íze, de pl. citrusfélék levével ez az íz jól harmonizálható. Így végül az íze is kellemes lesz.

Ugyanakkor maximum 1 litert igyunk belőle egy nap, mert igen erős hatása van!

Most pedig térjünk rá a tea hatásaira:

1.) Ha vesekövünk van, annak oka a genetikai faktor mellett az elégtelen folyadékbevitel, illetve bizonyos élelmiszerek fogyasztása lehet. A petrezselyem tea fogyasztásával viszont megelőzhető a vesekő képződés vagy akár el is hajtható a vesekő.

Vesekő hajtáshoz: 250 milliliter vízhez adj 1 evőkanálnyi petrezselyemzöldet. Majd forralj fel még vizet, és azzal öntsd fel a petrezselyemzöld vizét. Ezután nincs más dolgod, mint lefedni a csészét, és tíz pedig állni hagyni. Leszűrve, melegen fogyasztandó.

2.) Mivel vízhajtó és méregtelenítő hatással bír, rendszeresen fogyasztva segít a túlsúly leadásában.

3.) A petrezselyem C- és K-vitaminban gazdag, ráadásul érdemi kalcium, vas és kálium tartalommal bír. Erős antioxidáns hatásával semlegesíti a szabadgyököket, lassítja az öregedést.

4.) Fenti okokból a szervezet elsavasodását és elmeszesedését is hatékonyan előzhetjük meg vele.

Forrás: diabetika.hu

Fentiek információs célt szolgálnak, nem minősülnek orvosi javaslatnak! Betegség esetén fordulj orvoshoz! Jó egészséget kívánunk!