Egészséghoroszkóp 2019. július első hetére. Sajnos sok egészségügyi kihívás várhat ránk

Csillagjegyünk rengeteg dolgot elárul rólunk, és segíthet abban is, hogy megtudjuk, milyen potenciális veszélyek leselkednek az egészségünkre. Természetesen ezek a jóslatok nem 100%-os beválási esélyűek, de érdemes azért elgondolkodni rajtuk.

Kos

(III. 21.–IV. 20.)

Uralkodó bolygója a Merkúrral áll együtt ezen a héten, s konstellációban van a Plútóval is. Ez azt jelzi, hogy testileg és szellemileg is igen jó kondícióban lehet. Ugyanakkor az Uránusz kvadrátja lelkileg nyugtalanná teszi. Soha jobb alkalom arra, ha valamin változtatni akar! A nyugtalansága ugyanis ez esetben motorja a változásnak, melyet akár az életmódjában, az egészségét illetően megtehet. De változtathat a sportolási szokásain és az emberi kapcsolatain is.

Bika

(IV. 21.–V. 20.)

Az Uránusznak és a Merkúrnak, ennek a két idegrendszert jelölő bolygónak van most önre meglehetősen kedvezőtlen hatása. Nyugtalansággal, belső feszültséggel, idegességgel teli időszak következhet el az életébe. Sajnos ez nemcsak a nappalaira, de az éjszakáira is rányomhatja a bélyegét: nehéz elaludnia, mert nehéz elengednie a mindennapi gondokat. A sport, leginkább a meditációval megspékelt úszás segíthet. A levendulás bedörzsölés is jót tesz.

Ikrek

(V. 21.–VI. 21.)

Az uralkodó bolygójával kapcsolódó Mars és Uránusz nehéz fényszöge a szívvel és a gyomorral kapcsolatos problémákra hívja fel a figyelmet. Még ha nincsenek is e szervekkel kapcsolatos gondjai is érdemes kicsit jobban törődnie magával. Jót tesz a kardio edzés, és a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre is most érdemes odafigyelnie. A visszeresek érzékenyebbé válhatnak, a visszérgyulladásra való hajlam megnövekszik. A megelőzés sohasem árt!

Rák

(VI. 22.–VII. 22.)

Az uralkodó bolygójával együtt álló Vénusz hatására túlfűtötté válhat érzelmileg. Sajnos a Szaturnusz gátlásai miatt ez nem mindig jelenti azt, hogy valóban melege is lesz. Ezért még a szerelem se tegye könnyelművé! Szerencsére éppen a nyár (és a hét) közepére múlik el a szaturnuszi gátlás: ezért a csók és a könny is könnyebben megy. De még a hét második felében is ügyeljen arra, hogy mind a kettőt inkább diszkréten, visszafogottan gyakorolja!

Oroszlán

(VII. 23.–VIII. 22.)

Sok beszédnek sok az alja. Ezt ön is tudja, mert hiszen ön is szeret sokat és sokszor beszélni. Pedig most jobban tenné, ha kissé visszafogná magát. Nem csak a túlzások, vagy rosszul visszaható pletykák miatt. De, a hangszálait most valahogy túlerőltetheti. A túl hideg fagylaltok és üdítő italok is az ártalmára lehetnek. A szívére is jobb lenne vigyáznia: valamit túlságosan a szívére vehet, s talán nem is csak átvitt értelemben. Ne cipeljen túl nagy terheket!

Szűz

(VIII. 23.–IX. 22.)

Uralkodó bolygója, a Merkúr a változásra sarkalló Uránusz támadásának van kitéve. Izgága, mozgékony, és izzadós is lehet ennek hatására. Ugyanakkor a rideg Szaturnusz hűtő hatása érvényesülhet a külvilágból. Ennek ártó hatását azok érzékelhetik a leginkább, akik légkondicionált helyen kénytelenek dolgozni. A hőingadozástól is jobb félni: ne rohangásszon a hideg vízből a forró napra és viszont! Az utóbbi most duplán káros, leéghet!

Mérleg

(IX. 23.–X. 22.)

Hétfőn valóságos bolygótorlódás van az uralkodó bolygója körül, ami a szokásosnál is felfokozottabb érzelmi élettel áldja meg önt. Emiatt is lehet, hogy talán hajlamosabb jobban felönteni a garatra. Ez még önmagában nem is lenne baj, de ha ezt napi rendszerességgel teszi meg, az még az erősebb szervezetűeknek is igencsak megárthat. Ráadásul rossz szokásként rögzülhet, hogy ne nevezzem másként. Keresse inkább a szerelemben a feloldódást, főleg a hét második felében!

Skorpió

(X. 23.–XI. 21.)

Görcsössé vált, és ez a legrosszabb esetben fizikai síkon is megmutatkozhat. A túl sok ülőmunka, a stressz, a mozgáshiányos életmód is okozója lehet persze annak, ha egy reggelre kelve nem tudja mozgatni a nyakát, vagy valamelyik karját. A teste, a csontjai és izomzata bemerevedésének megelőzésére legjobb módszer a torna lenne, de az ellazítást kezdheti szaunában, vagy masszőrnél is, ha súlyosabb a baj. Napozzon többet, de persze óvatosan!

Nyilas

(XI. 22.–XII. 21.)

Van valami, amit különösen nehezére eshet megtanulnia. A szellem házán nehéz fényszöggel átvonuló, az Uránusszal kvadráló Merkúr erre akarja felhívni a figyelmét. Ez okozhat sok fejfájást és a legrosszabb esetben akár fizikai sérüléseket is. A héten ezért legyen nagyon óvatos a közlekedésben, sportoláskor, és vigyázzon a hajfestékekkel is! Amin változtatnia kell, az inkább a gondolkodása; tehát a koponyáján belül van, nem kívül. De a sors a fejére koppinthat.

Bak

(XII. 22.–I. 19.)

A betegség házában járó Jupiter a hányással, hasmenéssel járó betegségekre hajlamosíthatja a Bak jegyűeket. Egyeseknek ez valósággal jól jöhet, mert már szinte kezdenek belefulladni a munkájukba. Ha azonban tisztán látja a helyzetét, akkor azt is látja, hogy miként előzhetné meg a bajt. Például azzal, hogy néhány napra szabadságra megy. Ha már mindentől hányna (mert mindenből elege van), akkor ideje kikapcsolódnia.

Vízöntő

(I. 20.–II. 18.)

Uralkodó bolygója a gondok házán halad át, ráadásul a változásokat hozó Plútóval találkozva. Ez hajlamossá teheti önt az általános legyengülésre, valamint a felfúvódásra a lassú és tökéletlen emésztés miatt. A lassúság, a szétszórtság amúgy is szembeszökő probléma lehet. Akármilyen betegségbe esik is, az nagy valószínűséggel pszichés eredetű, és előfordulhat, hogy nem könnyű diagnosztizálni. Óvakodjon az ismeretlen ételektől és az alkoholtól!

Halak

(II. 19.–III. 20.)

Ha az utóbbi időben túlságosan hízásnak indult, és semmilyen módszerrel nem képes a fogyásra, akkor talán az egyik oka ennek a hormontermelés megváltozása, avagy akadályozottsága lehet. A jegyében járó Neptunusz, valamint az ezzel nehéz fényszögben álló, bőséget adó Jupiter is okozója lehet ennek: túlságosan jól érzi magát. A vesékkel, vagy visszerekkel kapcsolatos gondokra is felfigyelhet. Óvja veséjét a túl hideg víztől!

1948-as megalakulásakor az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) az egészséget a következőképpen definiálta: „Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség hiánya”. A fogyatékosság nem zárja ki az egészséget.[1] A WHO meghatározás New Yorkban született, 1946-ban, a 61 ország részvételével megrendezett Egészség Konferencián, majd az 1948. április 7-n hatályba helyezett Egészségügyi Világszervezet (WHO) Alkotmánya tette széleskörűen ismertté. [2]

Az egészség dimenziói:

  • biológiai egészség: a szervezetünk megfelelő működése,

  • lelki egészség: személyes világnézetünk, magatartásbeli alapelveink, illetve a tudat nyugalmának és az önmagunkkal szembeni békének a jele,

  • mentális egészség: a tiszta és következetes gondolkodásra való képesség,

  • emocionális egészség: az érzések felismerésének, illetve azok megfelelő kifejezésének a képessége,

  • szociális egészség: másokkal való kapcsolatok kialakításának egészsége.

forrás: Blikk Rúzs, wikipedia.org